Tartalomjegyzék
A dió jótékony hatása már évezredek óta ismert, hiszen őshonos a Kárpát-medencében is, így a honfoglaló őseink is gyűjtögették már a termését. Legértékesebb gyümölcseink egyike a szintén népszerű alma, körte és szilva mellett, melyeket szintén nagy területeken termesztenek hazánkban. A dió legértékesebb része a dióbél, de a héját és a levelét is felhasználják. Félig értetten a zöld dióból pedig befőtt és diópálinka-, mely inkább egy likőr – is készülhet.
A diófa ültetése ezért is egy hálás feladat. Azonban mivel viszonylag soká terem szokták mondani, hogy diót az ember inkább a gyerekeinek, unokáinak ültet. Ugyanis a diófák akár 100-150 évig is elélnek.
A dió vitamin- és ásványi anyag tartalma
A dió gazdag A- és E vitaminban, valamint többféle B-vitamint is tartalmaz. A diófa levele pedig sok C-vitamint rejt. Ez utóbbiból készíthető tea, amely nagyon hatásos a bőrproblémákra – akne, sömör – is. Továbbá a dió gazdag magnéziumban és káliumban, de megtalálható benne a csontképző fluor, a mangán, a réz, a szelén is. A dióbélben található zsírok – így a többszörösen telítetlen zsírok, mint az omega-3 zsírsavak is igen kedvező hatásúak a szervezet számára.
Dió jótékony hatása
Ez a Kárpát- medencétől, Törökországon, Iránon, Irakon át egészen Indiáig őshonos növény igazán jótékonyan hat a szervezetünkre. Ezen kívül rendkívül ízletes számos étel, sütemény alapanyaga. Valamint nem utolsósorban számos betegség ellenszereként használható.
- Ideg-és izomvédő
A benne található B-vitamin, mint például a tiamin serkenti a növekedést és védi az idegeket, izmokat is.
- Szívizom erősítő
A dióban található szelén rendkívül jó szívizom gyengeség ellen, és még immunerősítő hatása is van. Lábadozó betegeknek ezért is kiváló a dióval gazdagított étrend.
- Szív- és érrendszer erősítő
A dió magas többszörösen telítetlen zsírsavakban, így például omega-3 zsírsavban is, mely rendkívül jótékonyan hat a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, valamint hozzájárul az erek állapotának javulásához is. Ezen kívül támogatja az agyműködést, ezáltal javítva a koncentráció képességet is.
- Vérszegénység ellen
A dió olaja jótékony hatású a vérszegénység és a sápadtság ellen is.
Diófalevél jótékony hatása
A diófalevélből készült tea erősíti a hajhagymákat, és gombaölő hatása is ismert. Valamint hatásos népi gyógymód a gyomorhurut, valamint hasmenés ellen is. Továbbá hatásos lehet bőrproblémák kezelésében is. A dióhéjból készült tea pedig egyéb emésztési problémákra is gyógyír lehet.
Fontos azonban tudni, hogy a dió kalória tartalma meglehetősen magas, ezért a fogyasztásának határt kell szabni, bár rendszeresen ropogtatva néhány deka magot különösen jót teszünk az egészségünknek.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dió
Vissza a kategória cikkeihez